Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vértesacsa rendhagyó története

 

Egy falu története hasonlítható egy jó meséhez, ami biztosan úgy végződne, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. De hogyan kezdődne? Talán a falu egyik volt lakójának, Magyarits Andrásnak, a kiváló népművelőnek egy korábban leírt emlékezésével: „ Tavasztól őszig jártuk a Szilvást, dézsmáltuk az elvadult papkertek még gyümölcsöt termő fáit, szedtük virágait, rúgtuk a focit, ittunk az itt eredő és a falu legjobb vizének számító forrásból. Nagy izgalommal vártuk minden május első vasárnapján a Vendel szobornál a búcsút, hogy lőhessünk a durranóra, hajthassuk a ringlispílt, majd jutalmul felülhessünk rá. Telente pedig a legelső hópelyheket, hogy azután hóban-fagyban húzhassuk felfelé a Meleghegy dombjaira a később sebesen lesikló szánkóinkat”. Ugye, hogy olyan ez a falu az emlékezés alapján, mint egy mesebeli csodakert? Igen, de lehet még több is - az itt születetteknek a szülőfalu.

A falut övező táj szépsége, az itt élők szülőföld iránti szeretete megmutatkozik az elnevezésekben, ahogy a helybeliek megszólították, belakták a tájat. Délről, a Majortól indulva az Agyagos völgy mentén az Almás, Cseresznyés, feljebb a Pince-haraszt található, aztán a Gödrös tábla, a Csönget völgy, majd északabbra a Körtvély-láp, amit felülről a Római árok határol, ahol római kori sírköveket találtak. A Csaplári erdőn át keletre a Bereg-kúti dűlőhöz jutunk, majd a Hosszú dűlőn át felkapaszkodhatunk az Öreghegyre, ahonnan átnézhetünk a Mandulahegyre és a Meleghegyre. A Cérna-völgyön és a Darázslaposon végigsétálva elérjük a Haraszti erdőt, majd a Likas-kőnél északnyugatra fordulva keresztezzük a Komlós völgyet és a Pató hegyen át visszajutunk a falu közepébe, a pálosok pincéjéhez.

A lakosság száma az utóbbi másfél évszázadban 1800-2000 fő között váltakozott, legtöbben a két világháború között laktak a faluban, 1926-ban 2700-an éltek Acsán. Legkevesebben a török pusztítások alatt, mivel a lakók többsége elmenekült, vagy meghalt. A kihalt faluba 1723-tól telepítettek be svábokat, több hullámban, akik főként a patak déli oldalán levő utcákban, a Tükör ( mai neve Ady Endre utca) és a Csákvári ( Kossuth) utcában, továbbá a mai Dózsa telepen építettek házakat. A magyar családok a patak északi oldalán, a Boglári ( József Attila ) és a Vereb (Vörösmarty ) utcában éltek, és főként reformátusok voltak Jelenleg is 1800 fő körül van a lakosok száma, talán tíz százalékuk nyaralóként él a településen. A falu népességének 20 százaléka német eredetű, mivel 1948-ban 1600 németajkú állampolgárt telepítettek ki és nagyjából hasonló számban telepítettek be a Felvidékről, Túrkevéről és Mezőkövesdről családokat.

Már a Római korban is létező település volt Acsa, a patak mentén alsó, felső és középső részre tagolódott. A családnevek alapján magyarok lakták a települést és csak a török kor után kezdtek a családok a falu temploma felé húzódni, körötte építkezni. A falu lakóinak adómentessége bár több évszázadon keresztül vitatott volt, mégis hasonló vonzerőt jelentett a letelepedni vágyók számára, mint a földek gazdagsága, és az úthálózat. A falu adómentességének 1713-ban történt elvesztése után és főként a török pusztítás miatt nagyon lecsökkent a lakosság száma, nem volt aki megművelje a földeket, így megkezdődött a német betelepítés. Az 1700-as évek második felében a pálosok birtokolták a földeket, majd a rend megszüntetése után a Vallásalapba került birtokot 1816-tól a Habsburg nádor, József főherceg bérelte. Itt volt mintagazdaságának központja, tizenhat évig, majd Alcsútra helyezték át. Nevéhez, családjának három generációjához sok kezdeményezés köthető, hiszen megszüntette a robotot, modernizálta a gazdaságot, házhelyeket, parcellákat jelölt ki, segítette az iskola építését és református gyülekezet életét. Az ország egyik legvirágzóbb gazdasága lett az alcsúti-acsai birtok és a két falu is sokat fejlődött. A 1800-as évek második felétől Acsa egyre jobban gazdagodott, földjei szépen megművelt, jó termésű területekké váltak. Fényes Elek szerint a megye legjobb borait itt termelték. A filoxéra pusztítása sok család megélhetését döntötte romba, ekkor indul meg a kézműves, ipari tevékenységek, iparosok számának növekedése. Ezzel együtt a lassú polgárosodás is megkezdődött, ami önképzőkörök, gazdakörök, egyesületek megalakulásában látható, és a vasút is ezekben az években, 1898-ban épült meg.

Az első világháborúban 134 haltak meg a faluból, és megkezdődött az elvándorlás is a városok felé. Mégis, a húszas évek végére a település újra fejlődik, több lakosa van, mint korábban, az 1905-ben épült egyházi iskolába egyre több diák járt. Híresek a téglaüzemek, van kovács, kalapos, cipész, szabó, molnár, pék és mindenféle mesterember és értelmiségi is a faluban. Közülük is kiemelkedik Kazay Endre, aki a helyi gyógyszertár vezetése mellett országos jelentőségű tudományos munkát végzett. Emlékét a gyógyszertárban látható kiállítás őrzi. Nem messze a gyógyszertártól, a József Attila utca végén volt a vásártér, ahol évente több alkalommal is vásárt tartottak, a régi időkben.

A második világháború is nagy pusztítást végzett a faluban, meghalt 114 férfi a fronton és 28 helybeli lakos, akik a hónapokig itt húzódó csaták következtében haltak meg. A pusztítás mértékét a templomtorony és néhány lakóház lebombázása is jelképezte. Az igazi veszteség a háborút követő években következett be a kitelepítésekkel, a betelepítésekkel, a Felvidékről történt áttelepítésekkel. Emlékműveket érdemelnének azok, akiket erőszakosan kiszakítottak szülőföldjükről és embertelen szándékok szerint szétszórtak a világban. Mégsem az üldözötteknek vannak hősi emlékműveik a falu főutcáján.

Nemcsak az emberi értékek, de a falu vagyonának, természeti kincseinek herdálásával is beírta nevét ez a korszak az emberiség fekete könyvébe. Ennek a folyamatnak jelképe volt az erőszakos téeszesítés, ami Vértesacsán 1952-ben következett be. Olyan káros kezdeményezési mód volt ez a falu, az egész magyar társadalom életében, ami a gazdálkodás helyett sokszor inkább a garázdálkodás kezdetét jelentette és ennek hatása még ötven év múlva is érezhető abban, hogy idegenkedünk a közös gazdálkodás formáitól, szervezeteitől.

A falu lakosságának nagymértékű cseréje, az erőszakos átalakítások ellenére a hatvanas, hetvenes évektől meginduló fejlődést mutatja az új iskolaépület felépítése 1968-ban, majd annak bővítése az ezredforduló táján, a kilencvenes évek második felétől a közművek bevezetése a faluba, a kábeltévé és az Internet elérhetővé tétele. Azokban az években javult az úthálózat minősége és az élelmiszerboltok száma és áruválasztéka is.

Egy település értékeit a látnivalókkal szokták jellemezni. A természeti környezet szépségeiről a dűlők neveinél már említést tettünk, páratlan szépségű a völgyekkel szabdalt, dimbes-dombos táj a falu körül. Az épített környezet látnivalói között kiemelkedő jelentőségű lehetne a katolikus templom középkor óta többször átalakított és újabb életmentésre szoruló épülete, az 1838-ban épült puritán szépségű református templom, a pálosok pincéjének bejárata, felette a kálvária stációi. A Pató hegy lábánál található a volt kisiskola düledező épülete, ami József nádor idejében a majorság központja lehetett. Az út menti hála-keresztek személyessége, az Öreghegyi szőlőkben található présházak sora, a már említett Kazay-emlékszoba, a helytörténeti kiállítás a Fő utca 4-ben az itt élők tárgyait, hiedelmeit, életkörülményeit mutatják be. Mégis, számunkra az igazi értékek a településen élők, az emberek. Olyanokra gondolunk, akik itt alkottak, hírüket ennek a tájnak köszönték, ezért a faluért tettek. Talán legjobb lenne a temető sírkeresztjein olvasható családneveket felsorolni, hiszen az eltelt évszázadok alatt ők mutattak példát a mindennapokban. Az országos hírnevet szerzettek közül Kazay Endrét már ismerjük, de Schneider József festő, Róna Béla író, Bató László színész is közöttük található. Még a fiatalabbak által is ismertekből Kemény Bertalan, a falugondnoki hálózat megalapítója, vagy a bevezetőben említett népművelő, Magyarits András szintén azok közé tartoznak, akik példát mutatnak számunkra abban, hogy a haza szeretete egy kis falu, szűkebb környezetünk ismeretével, megbecsülésével kezdődik...

 

Rátay Csaba